​Az algák alkalmazhatóságát vizsgálják a krónikus...

Az algák által termelt speciális bioaktív molekulák alkalmazásának lehetőségeit vizsgálja a krónikus bélgyulladás kezelésében egy nemzetközi projekt keretében Ughy Bettina, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa kollégáival - közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézmény honlapján.

2024. január 20.

Kitalálja, melyik okostelefonból fogyott a legtöbb 2023-ban?

Tavaly először lett piacvezető az Apple az okostelefonok kiszállítása terén a világon - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentésében.

2024. január 16.

Így hat a mesterséges intelligencia a piaci versenyre

A mesterséges intelligencia piaci hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); miután úgy vélik, hogy az új technológia robbanásszerű terjedése torzíthatja a versenyt a digitális ágazatokban és kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a fogyasztókat, ezért a nemzeti versenyhatóság előre feltérképezi a kockázatokat. - közölte január 4-én az MTI-vel a versenyhivatal.

2024. január 04.

​Látványos csillaghullás várható január elején

Óránként akár 130 hullócsillagot is meg lehet figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteken az MTI-t.

2023. december 29.

Szuperszámítógépet adtak át Spanyolországban

Barcelonában átadták a MareNostrum 5 elnevezésű legújabb világszínvonalú európai szuperszámítógépet, ez a nyolcadik ilyen Európában működő eszköz - tájékoztatott az Európai Bizottság csütörtökön.

2023. december 21.

​Új kutatás igazolja: a dohányfüst...

Magyar kutatók igazolták először hogyan járul hozzá a dohányfüst a krónikus hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásához és miért tehető felelőssé a folyamatosan fennálló gyulladásért - közölte a Semmelweis Egyetem (SE) hétfőn az MTI-vel.

2023. december 18.

​Árpád-házi hercegnőt azonosítottak egy vatikáni kódex...

Több mint százéves tudományos vitára tett pontot Peter Schreiner, a bizánci kor szakértője, aki a magyarországi Anna hercegnővel azonosította a Vatikáni Könyvtár egyik kódexe mostanáig titokzatos főszereplőjét - jelentette a La Repubblica olasz napilap vasárnap.

2023. december 17.

Magyar kutatók is segítették a ritka bolygórendszer feltérképezését

Hat planétából álló ritka bolygórendszert térképeztek fel a csillagászok az Európai Űrügynökség (ESA) exobolygókutató Cheops-űrtávcsövének adatait is felhasználva.

2023. november 29.