Egy lépéssel mindig előre – Fenntartóváltás után a...

A Szent Ferenc Kórház, a Budai Irgalmasrendi Kórház, a Bethesda Gyermekkórház és a Mazsihisz Szeretetkórház mellett ötödikként a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház is egyházi fenntartásba került. A fenntartóváltást ellenzéki politikusok hevesen támadják, miközben a valós tényeket nem említik. Hegyi Henrikkel, a Szent Damján Görögkatolikus Kórház főigazgatójával beszélgettünk.

2021. augusztus 20.

Két szezon között a Várdáról - szókimondó interjú Révész Attilával

Kisvárda elsőosztályú labdarúgó csapatának elmúlt szezonjáról, illetve a következőről kérdeztük Révész Attilát. A sportigazgató üdítően őszintén beszélt szereplésről, utánpótlásról, anyagi lehetőségekről és a szurkolók szerepéről is. Az első kérdéssel rögtön a téma közepébe csaptunk.

2021. június 13.

Fóliaruha és CD-bikini - a Kisvárdán született Miss...

Az ország talán legizgalmasabb szépségversenyét nyerte meg a 23 éves, Kisvárdán született és Záhonyban felnőtt Laczkó Valentina. Nem csak szépnek, kreatívnak is kellett lennie. A Miss Éden Hungary címért hulladékból tervezett ruhákban lehet pályázni. A modell szépsége mellett a zsűri azt is figyelembe vette, hogy az adott lány stílusához mennyire illik az általa megálmodott ruhaköltemény.

2021. január 30.

Rendhagyó érettségi előtt - interjú a Középsuli...

A népszerű online sorozat diákja, a Középsuli kisvárdai Katája élete legmeghatározóbb megmérettetései elé néz 2021-ben. Idén tavasszal fog érettségi, majd felvételizni. Végül pedig, ha minden jól sikerül, beiratkozik az egyetemre is.

2021. január 15.

Kisvárdaiak A Dal 2021-ben - Interjú Nagy Szilárddal

A furcsa 2020-as év hihetetlen sikereket hozott Nagy Szilárdnak és Ragány Misának. A Kisvárdáról indult előadó páros tavasz óta Varga Miklós Európájának feldolgozásával már jóval több mint hárommillió megtekintést ért el a legnagyobb videómegosztó portálon, most pedig újabb nagy sikerű dalával, a Drága Hazámmal bejutott A Dal 2021 negyvenes mezőnyébe. Nagy Szilárddal beszélgettünk.

2020. december 19.

Rendhagyó évet zár a Magyar Nyelvőr Alapítvány

Bár a vírushelyzet miatt csökkent a személyes találkozók száma, virtuálisan az összes rendezvényt, vetélkedőt sikerült megtartani - tudtuk meg Dr. Keszi Istvántól, az Alapítvány alapítói képviselőjétől.

2020. december 16.

Élményekkel értékeket átadni - interjú Dankó Lászlóval, a...

A gégényi Honvédsuli Egyesület lett az egyik nyertese az idén "Az év Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei civile" pályázatnak, melyet hagyományteremtő szándékkal írt ki a Hierotheosz Egyesület által működtetett Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Az egyesületet az Országgyűlés Hivatalának kabinetfőnöke ajánlotta a díjra. Az egyik alapítóval, Dankó Lászlóval...

2020. december 09.

Bulizós lánya fertőzte meg - Interjú egy koronavíruson...

A koronavírus-járvány meghatározza mindennapjainkat, egyesek számára még mindig megfoghatatlan jelenség, míg mások életében gyökeres változást eredményezett. Utóbbiak közé tartozik az a cikkíró is, aki áldozatul esett ennek a misztikus kórnak, megfertőződött.

2020. október 19.